A birtok nagy száraz cuvée-je, mely a Tokaji borvidék két fő fajtájának, a furmintnak és a hárslevelűnek a házasításából született. Gazdag, érett, ugyanakkor lendületes és gyümölcsös bor, a korához képest meglepő élénkséggel, frissességgel. Illata intenzív és összetett, érett almát, őszibarackot érezhetünk benne. Ízében gyümölcsös, némi fűszerességgel és a palackos érlelésből származó tercier aromákkal.
A bor nevével kapcsolatos érdekesség, hogy a „Naparany” kifejezés Nagy László: Elhúllt bolondok nyomán című verséből származik, melyet dr. Béres Józsefnek ajánlott.
Ebben a borban a Tokaji borvidék két fő fajtája került házasításra. A furmint hordóban erjedt, a hárslevelű reduktív módon, tartályban készült. A két külön tétel házasítását követően 3 hónapig érleltük a bort zempléni tölgyből készült szerednyei típusú, 220 literes hordókban.
Az év első időszaka sok csapadékot hozott, az enyhe télnek köszönhetően a talaj kellően fel tudott töltődni nedvességgel. A hűvösebb időjárás viszonylag kitartó volt a tavaszi időszakban is, és csak május vége felé melegedett fel az idő. Az éves csapadékmennyiség elegendő és jó eloszlású volt. A szüretet szeptemberben kezdtük, eleinte szép, egészséges fürtöket tudtunk szüretelni száraz alapborainknak. Az október elején érkezett kb. 100mm csapadék következtében a botrytis cinerea is jelentős mértékben megjelent a borvidéken. Szép, harmonikus szamorodni alapok születtek és kisebb mennyiségben elkészült aszú boraink is kiemelkedő beltartalmat és koncentrációt mutattak.